2013. május 19., vasárnap

Ágnes

Még nem döntöttem el miről szóljon a blogom, ezért egyelőre mindenről szól ami érdekel. Az idő majd megmutatja, mi az amiről a legszívesebben írok. Persze az hogy miről írok leggyakrabban, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a téma a leghansúlyosabb az életemben, mert a személyes dolgok kevésbé publikusak. :)

Sokat jelent nekem a zene, ezért elindítok egy sorozat félét azokról az előadókról/dalokról, akik hatással vannak/voltak rám. Fontossági sorrendet nagyon nehéz felállítani, ezért ABC sorrendben követik majd egymás a kedvencek. Van, akinek csak egy-egy dala érintett meg, de akad olyan is, akinek az egész életművét, minden megmozdulását rajongva szeretem. 

Az utóbbi csoportba tartozik Ágnes.
Ő az első előadó, aki eszembe jut, ha a kedvenceimről beszélhetek.

forrás 
Ágnest azóta szeretem amióta először hallottam énekelni. Akkoriban még Ágnes Vanilla néven tevékenykedett, és könnyű popdalai voltak, amik a műfajt meghazudtoló értelmes szöveggel rendelkeztek. Elsősorban ez keltette fel az érdeklődésemet. Alap elvárásom  mindenféle művészettel kapcsolatban, hogy vagy elgondolkoztasson, vagy érintse meg a lelkem, de a legjobb a kettő együtt.


Ágnes körülbelül egyidős velem és ahogy beérett a művészete, kicsit olyan volt, mintha együtt nőttünk volna fel. A pop időszakot követően, megjelent egy József Attila verseket tartalmazó album, aminek azért örültem, mert enélkül valószínűleg sosem kerültem volna közel ezekhez a versekhez. Nem szeretem ahogy a színészek elszavalják a verseket olyan mesterkélt a legtöbb. Megzenésítve egész más, így kellene a gyereknek először megmutatni az iskolában. Erről az albumról is van egy kedvencem, ezt egy korábbi posztban már elmeséltem.

Aztán jött a korszakváltás, amit én személy szerint a "Titkaid" című dal feldolgozásától datálok. 2008-ban egy másik dimenzióba ugrottunk mindketten. Az ő története a neten fellelhető, az enyémet szeretném megtartani magamnak. A lényeg, hogy ettől kezdve az Ágnes dalokban az érzelmek mellett már indulatokat is felfedeztem. Ha festőművész lennék, a képeimnek biztos az érzelmek adnák meg színeit, az indulatok pedig a kontúrjait. 



Az abszolút csúcs album nálam, szőröstül-bőröstül a Gömb, ami szintén 2008-ban jelent meg. Ezen az albumon új gondolatvilágot hozott a művésznő. Míg korábban a szerelem körül forgott minden, most magasztosabb dolgok: a környezettudatosság, a hit, az elhivatottság, a felelősség  került fókuszba. Vannak ezen a lemezen is szerelemmel foglalkozó dalok, de a korább rózsaszín örvendezést vagy romantikus mélabút most felváltotta a düh, a számonkérés. Nehéz kedvenc dalt választani erről az albumról, de kettőt mégis kiemelnék.

Az "Álmodók" megfogalmazza az élethez való hozzáállásomat, ez a dal segít nekem amikor meg akarom változtatni a megváltoztathatót vagy amikor el akarom fogadni a megváltoztathatatlant.

"Ne félj a mától, az ébrenlét csak a másik valóság.
Ne féld a jót, hiszen az álmodóknak egy lépés csak a világ.
Indulj, ha hívnak, de ne nézz hátra, menj tovább az álmokért!
Küzdeni kell, tudod a végén így lesz majd minden a tiéd."



" Ébrenlét: nem az álmodóké és nem is az álmoké. 
De neked élned kell, a bizonytalanság nem sodorhat el." 

Nagyon sokat tudnék írni erről a dalról, mert rengeteg gondolatot megmozgat bennem, de van itt egy másik is, amit akkor hallgatok, ha elértem egy célt, amiért sokat kellett korábban küzdenem. Ilyenkor azt gondolom, megjár nekem egy kis ünneplés és szerénykedés helyett igenis kikiálthatom magamból hangosan:

"Végre nyitva tart az élet és ma minden belefér! ... 
... Tudod a nevem írd az égre, mert ma végre felemel!"



Legutóbb egy dupla albummal jelentkezett, amin Radnóti verseket dolgozott fel. Ez egészen elképesztő teljesítmény. Nem olvasok verseket, regényeket. Hosszú évek óta csak szakkönyvek, tankönyvek  fordulnak meg a  kezemben. Ez van akkor ha az ember egyszerre akar családot, karriert és a szürkeállományát is próbálja megóvni a felejtés okozta eróziótól.

Emlékszem, mikor a középiskolában Radnótit tanultuk, a tanár a művek keletkezésének körülményeire koncentrált, inkább történelemóra volt, mint irodalom. Emiatt a versek nem is igazán maradtak meg bennem akkor. A zene nyelvén és érettebb aggyal persze könnyebb befogadni őket és szerintem nagyon aktuálisak most is. Szívesen hallgatom például ezt:


Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a mi kis napi gondjaink mennyire eltörpülnek az igazi problémák mellett. Az emberek zöme szerintem nincs tisztában azzal, mennyire szerencsés hogy itt él és most él.

Az én életemben is van egy nehezen feldolgozható dolog amit tudomásul kell vennem és együtt kell vele élnem, sőt tulajdonképpen szeretnem is kell, ha nem akarok becsavarodni, de ez a vers megtanít rá, hogy méltósággal viseljem a rám mért nehézségeket, mert nem lehetek a problémáim rabja. :)

Nagyon várom már Ágnes következő albumát, mert jó érzés a segítségével bejárni azt a világegyetemet, amit   mi emberek - szerényen - csak léleknek hívunk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése